Honda accord - használtautó teszt
2011-09-26 | Bokor AndrásA 2003 és 2008 között gyártott Accord sokak szerint szebb, mint az új, arról nem is beszélve, hogy jóval könnyebb, dízelmotorja ugyanolyan takarékos, futóműve pedig sportos. Ha nem telik egy új darabra 8-9 millió forintért, keressünk egy nem széthajtott, öt-hét éves példányt, ami megáll 2-3 millió forintban. Ez nem könnyű feladat, de akinek sikerül, az sokáig fog örülni.
A Hondát sokáig az ázsiai BMW-ként tartották számon, és ez a megállapítás talán soha nem volt annyira igaz, mint az előző, 2003 és 2008 között gyártott generáció esetében. A Hondákat mindig is az egyik, ha nem a legjobb mérnöki hátterű japán márkának tartották idehaza, az autók belső kidolgozási minősége, de leginkább külső formája azonban hagyott némi kívánnivalót maga után. Az ezredforduló környékén aztán valami megváltozott, és a 2003-ban bemutatott Accord remek formatervet, az elődénél jóval igényesebb utasteret (ami azért még mindig elmaradt az európai prémium márkákétól), és nem utolsósorban erős és modern dízelmotort kapott. A Japánba visszaköltöztetett gyártás okán ráadásul javult a minőség, amelyről a különböző statisztikák is tanúskodnak. A hetedik generáció egy 2.0 literes és egy 2.4 literes benzinessel, valamint egy 2.2 literes dízellel volt kapható. Ugyan hazánkban a kisebbik, 155 lovas benzinesből is szép számmal adtak el, a legjobb választás mégis a Honda első saját dízelmotorjával szerelt i-CTDI volt, most mi is egy ilyet próbáltunk ki.
A hetedik generáció formatervét olyannyira eltalálták a japánok, hogy azóta is ezt az alapformát reszelgetik, pedig időközben már az utód is átesett egy frissítésen. Az Accordok történetében talán még sosem sikerült ennyire szép sziluettet alkotni, az autó övvonala meredeken emelkedik, de még a kicsinek számító, 16-os felnikkel is kifejezetten sportos az összhatás. Az első és hátsó lámpatestek összhangban vannak egymással, az oszlopok itt még nem túl vastagok, az orr-rész az ötszögletű hűtőmaszkkal és a ködfényszóró nélküli lökhárítóval pedig nincs túlbonyolítva, mint a most kapható generációnál. Az autó ráadásul úgy sportos, hogy a tetőív nem kezd el idő előtt lejteni, így a hátsó fejtér is elegendő, bár a csomagtér már sem térfogat, sem pakolhatóság szempontjából nem brillírozik, alacsony és szűk, és a sok merevítés miatt ledöntött ülésekkel sem tudunk szélesebb tárgyakat az autóba passzírozni. Túlzás nélkül állítható, hogy a hátsó lábtér és a csomagtér az Accord leggyengébb pontja, így aki a praktikumot keresi, vegye a hosszabb tengelytávú, de messze nem ilyen harmonikus megjelenésű kombit.
Az Accord utastere a legnagyobb természetességgel tükrözi a külsőt, magyarul az ülőhelyzet sportosan alacsony, az ülések oldaltartását pedig egy-két sportgép is megirigyelhetné. A félbőr fotelek deréktámaszosak, méretük nagy, és nyolc év elteltével is megfelelően tartanak. A helykínálat a hátsó sorban közepesnek mondható, egy négytagú család azért elfér, bár a gyerekes famíliák többsége inkább a Tourert választotta, nem véletlenül. Felszereltség terén nem áll rosszul az autó, multifunkciós kormány, első-, és oldallégzsákok, tempomat és digitális klíma már ebben is van, ennél pedig nem is igazán kell több. Az eltelt időről és a 170,000 futott kilométerről csupán a kormány és a váltógomb kopottsága árulkodik, egyébként minden kapcsoló a helyén van, minden működik, és rossz úton is síri csend honol az utastérben. A jó állapothoz természetesen a rendszeres bőrápolás is hozzájárul, bár ez sem tudta megakadályozni, hogy a vezetőülés bal oldalán ne kezdjen megrepedezni a bőr. Ekkora futásteljesítménynél ezek az öregedés elfogadható jelei, főleg, mivel a mechanika talán még jobban bírja.
A Honda első saját fejlesztésű dízelmotorja kifejezetten jól sikerült, a 2.2 literes egység 140 lóereje és 340 Nm-es nyomatéka 2003-ban az élbolyba tartozott, sőt, ma sem számít gyengének. Alapjárat közelében természetesen sokkal kelletlenebb, mint a legmodernebb egységek, de 1800-2000-től elemében van, és ami még fontosabb, sokkal élénkebben veszi a gázt, mint a legtöbb korabeli TDI, dCi vagy D-4D. Az autóban ugyan csupán ötfokozatú a váltó, viszont az utód hatfokozatúja hatodikban sztrádán épp ugyanannyit forog, mint ez az ötös ötödikben, így legalább a váltóhoz kevesebbet kell nyúlni. Nem mintha ez a művelet fájna, a szerkezet ugyanis hondásan pontos, kis erővel kapcsolható, és még tökéletesen kézre is áll. A kormányzás is megér egy misét, az autó tömegének nagy része ugyan a nehéz dízelmotor miatt elöl van, ebből mégis sokkal kevesebbet érezni, mint a vetélytársaknál. Az Accord a maga idejében kategóriájának egyik legsportosabban vezethető autója volt annak ellenére, hogy felnijei nem túlzott méretűek. Feszesre hangolt a futómű, így egy-egy rosszabb felületű úton vesekő-eltávolító szerepre is alkalmas az autó, bár nem keményebb, mint mondjuk az Insignia Sport módban. Felesleges a gyári 16 colosnál nagyobb darabokat az autóra aggatni, azzal csak elrontjuk az ergonómiát. Ezzel a csomaggal is kellően sportos az autó, és dinamikusan vezetve sem fogyaszt sokat. A típus hátránya, hogy a kis hasmagasság miatt négy-öt személlyel könnyen leér az alja, az alacsony üléspozíció miatt pedig hátrafelé nehéz kilátni.
forrás : www.a5.hu
