A Honda 2010-es palettája
2009-09-07 |Régen vége azoknak az időknek, amikor egy-egy késő őszi nemzetközi kiállításra kellett várni, hogy az új modelleket megszemlélhessük. A kor trendjének megfelelően a Honda interneten megjelent anyagban mutatta néhány fontosabb modelljének 2010-es változatát.
Jövőre jön a Honda Accord Crosstour
2009-09-04 |Hivatalos képek készültek a Hondáról
2010-től lesz rendelhető az észak-amerikai piacon
Növelte eladásait a Honda
2009-08-26 |
A Honda Motor Co 13 százalékkal növelte járműértékesítését augusztus első három hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedést segítették a kormány intézkedései a gépkocsikereslet ösztönzésére.
Zéró emissziós Honda érkezik 2015-ig
2009-08-26 |
Egy teljesen elektromos, környezetbarát modell fejlesztésén dolgozik a Honda, amely szériaérett változatának érkezését 2015-ig helyezte kilátásba a japán gyártó.
Péntektől 2010-ig kerülje el a Margit híd környékét!
2009-08-21 |
A Margit híd felújítása augusztus 21-én kezdődik és várhatóan 2011-ben fejeződik be. A tervek szerint a hidat az autósközlekedés elől 2010 őszéig kell lezárni. A híd újjáépítése radikálisan megváltoztatja Budapest forgalmát, ezért a Főpolgármesteri Hivatal arra kéri a közlekedőket, hogy aki teheti, gépkocsi helyett a közösségi közlekedést részesítse előnyben illetve használja az alternatív útvonalakat.
A Honda is növeli észak-amerikai gyárainak kapacitását
2009-08-21 |
Röviddel azután, hogy a Ford bejelentette, az észak-amerikai roncsprémiumnak köszönhető keresletnövekedés miatt növeli gyárainak kapacitását, most a Honda is hasonló lépésre szánta el magát.
Hazájában is kapható lesz az európai Honda Civic Type-R
2009-08-14 |
A Honda vezetése úgy döntött, hogy az európai piacra kifejlesztett Honda Civic Type-R a jövő évtől Japánban is kapható lesz.
Autóbalesetet szenvedett az úszófenomén Michael Phelps
2009-08-14 |
Szerencsés kimenetelű autóbalesetet szenvedett Michael Phelps, az amerikaiak 14-szeres olimpiai bajnok úszója helyi idő szerint csütörtök éjjel Baltimore-ban.
Ismét lesz benzines Honda Accord Type-S
2009-08-07 |
2,4 literes benzinmotorral is piacra dobja a Honda az Accord Type-S változatát. Eddig ez a sportosabb kivitel csak egy 2,2 literes dízellel volt elérhető.
A Honda számára már nem vonzó a Forma-1
2009-08-07 |
A Forma-1 többé már nem vonzó a japán nagyvállalat, a Honda számára, jelentette ki a cégóriás új vezérigazgatója, Takanobu Ito.








