Háromkerekű Honda
2010-03-08 |
Háromkerekű járművet mutat be a Honda a Genfi Autószalonon, a 3R-C lehet a városi közlekedés jövője.
Nem lett erősebb a Honda Mugen CR-Z
2010-03-03 |
Akik több lóerőt, nagyobb végsebességet, testesebb szagú gumifüstöt vártak, töltsék meg jéggel a garázs sarkában álló diszperzites vödröt, és fejeljenek bele! A rajongók számára itt a hidegzuhany: egy kósza lőerőt sem hoz a Mugen tuningcég hivatalos csomagja. A Honda CR-Z hybrid-kupé nem fogja bejárni a Civic Type R által kitaposott ösvényt, itt nem lesz plusz negyven lóerő. Szépnek szép, de a réteg, aki erre izgul, nyilván nem szobrot szeret építeni.
Honda Hibrid Taxi
2010-02-24 |Honda CR-Z 200 lóerő
2010-02-23 |
Úgy hallani, a Honda megpróbál megfelelni az elvárásoknak, és elkészíti hibrid kupéja igazán erős változatát. Azoknak azonban ismét csalódniuk kell, akik nagyobb benzinmotort – mondjuk a Civic Type-R-ben használt K20-ast – látnának szívesen a kupé orrában. A CR-Z Type-R változatát más recept szerint tuningolják.
Európában a Honda CR-Z
2010-02-09 |
A közönség a Genfi Autószalonon láthatja először a Honda hibrid kupéját, amelyet a világ első hibrid sportkocsijaként emlegetnek.
Tokióban a világ legkönnyebb Hondája
2010-01-21 |
Messziről tökéletes az illúzió: egy Honda NSX versenyautó a SuperGT sorozatból. Csak alaposabban megnézve tűnik fel, hogy valami nem stimmel. Persze, hiszen az autó az utolsó porcikájáig kartonpapírból készült.
Honda Insight, az űrsikló
2010-01-18 |
A kompakt hibrid alaphelyzetben nem túl érdekes darab, de néhány szokatlan kiegészítő elég, hogy igazán látványossá tegyék.
Olcsó Honda
2010-01-06 |
Itt a bizonyíték, hogy egy olcsó kisautónak sem kell teljesen fantáziátlannak lennie, legalábbis a Hondánál.
Már tesztelik a Honda szupersportkocsiját
2010-01-04 |
Könnyű belelátni az utcai autót a HSV-010 GT-be, pedig egyelőre csak versenyzésre szánják.









