Leállították az új Honda NSX fejlesztését
2008-12-15 |
A Honda rég várt sportkocsija a közeljövőben biztosan nem készül el, a cég vezetése ugyanis törölte a teljes programot a csökkenő nyereségre való tekintettel.
Az NSX program megszakítása a Hondánál
A döntést maga Takeo Fukui, a Honda vezérigazgatója jelentette be azután, hogy az eladások csökkenése miatt az idei évre vonatkozó nyereség-előrejelzést a harmadára csökkentette a japán gyártó. Az NSX program megszakításán, és az F1-es csapat korábban bejelentett megszüntetésén, esetleg eladásán kívül további költségcsökkentő intézkedésekről is beszámolt az igazgató: egyebek közt elhalasztják az Acura luxusmárka tervezett japán bevezetését.
Inkább dízel és hibrid fejlesztések a Hondánál
Ugyanakkor bizonyos programokat igyekszik felgyorsítani a Honda: egy, a Jazz-nél kisebb, világszerte forgalmazott kisautó elkészítésén kezdett el dolgozni a gyártó, illetve növelik a dízelmotorok és hibrid modellek fejlesztésére elkülönített keretet.
Az idei év nyeresége a Hondánál
A japán gyártó az idei évre még nyereséget prognosztizál magának: a működési eredményt mintegy 2 milliárd dollárra becsülik a március végével záruló 2008-2009-es pénzügyi évre.










